Hirmagazin
Image default
18+Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

A Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást a pride ügyében (18+)

Ismeretlen tettes ellen nyomoznak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a pride ügyében – válaszolta a 24.hu megkeresésére a rendőrség. A Budapesti rendőr-főkapitányság közlése szerint a szombati megtiltott gyülekezés résztvevőivel összefüggésben indított eljárásról a nyomozás érdekeire tekintettel ennél bővebb tájékoztatást nem adtak. A rendőrség leveléből az nem derült ki, hogy a nyomozás milyen körre, a szervezőkre vagy velük együtt a fellépőkre, esetleg mindenkire kiterjed.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor a Harcosok Klubjában azt írta: a gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmű döntést hoztak. A törvényekről ennek megfelelően döntöttünk.

Mindenkit tájékoztattunk, a jogszabályokat mindenki ismeri. A többi a hatóságok feladata, a politikának itt már nincs dolga

– fogalmazott a miniszterelnök.

Mint ismert, a főváros önkormányzati rendezvényként szervezte meg a pride-ot, amely így – a főváros szerint – nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá. A rendőrség azonban a gyermekek védelme érdekében betiltotta a rendezvényt, amelyet végüól mégis megtartottak.

Forrás

Rendőreink, a nyomozóhatóságok és hatóságok mindennapos áldozatvállalását köszönjük! Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Fekete Özvegy – videó (18+)

Géza

Post Mortem – videó (18+)

Géza

Budapest Noir – videó (18+)

Géza