Home Főhírek Külföld A középkorúakat fertőzi leginkább a kór Szlovákiában

A középkorúakat fertőzi leginkább a kór Szlovákiában

Az egyik egészségügyi műszereket gyártó szlovákiai cég vállalta, hogy megnégyszerezi a termelését, és június végéig 300 lélegeztetőgépet gyárt le, melyeket kizárólag szlovák kórházakban használhatnak. Csehország pedig olyan francia betegeket fogad a brünni kórházban, akiket már kapacitáshiány miatt nem tudnak ellátni Franciaországban.

Szlovákiában 14 újabb beteggel 485-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Ezek a legfrissebb ismertetett számok. Marek Krajčí szlovák egészségügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy szombaton 1524 tesztet végeztek el. A tárcavezető az egészségügyi alkalmazottaknak és az ország polgárainak is köszönetet mondott, a járványhoz való hozzáállásukért. Hozzátette, összességében 14 670 személy koronavírus tesztje lett negatív az országban. Három személyt az intenzív osztályon kezelnek, míg egy embert lélegeztetőgépen tartanak. Marek Krajčí közölte, hogy

a 30-tól 44 éves korig terjedő korosztály tagjai között van a legtöbb vírusfertőzött személy az országban, a legkevesebben pedig a 14 éven aluli gyermekek vannak.

Szlovákia egészségügyi minisztere azt is elmondta, hogy a jelenlegi 29 helyett hamarosan már 100 helyen elvégezhetik a koronavírus-fertőzés megállapításához szükséges mintavételt. „Abban bízunk, hogy a tesztelések száma az előttünk álló napokban rekordot dönt, és újabb kórházak csatlakoznak azokhoz, ahol már most is folyik a mintavétel” – mondta a tárcavezető. Reményei szerint ezzel párhuzamosan növekszik majd a szakavatott egészségügyi dolgozók száma is, akik továbbadhatják egymásnak a lélegeztetőgépek használatáról szerzett ismereteiket.

Marek Krajčí szombaton 300 lélegeztetőgép megvásárlásáról szóló szerződést írt alá a Stará Turá-i Chirana Medical nevű céggel. Az egészségügyi miniszter elmondta, hamarosan újabb lélegeztetőgépek megvásárlását tervezik.

Szlovákiában így a járvány kicsúcsosodásának idejére akár ezer ilyen légzést segítő berendezés is lehet, s az előzetes számítások szerint ezek mindegyikére szükség lesz a járvány tetőzésekor.

Csehország közben bejelentette, hogy koronavírussal fertőzött francia betegeket fognak gyógyítani a brünni egyetemi kórházban. Andrej Babiš miniszterelnök elmondta, hogy Franciaország Prága segítségét kérte, a kormány pedig eleget tett a kérésnek. „Összesen 14 kórházi helyet ajánlottunk fel” – jegyezte meg Babiš. Kifejtette, hogy az első hat francia beteget néhány napon belül várják a brünni kórházba.

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Andrej Babiš felhívta a figyelmet arra, hogy Csehország már korábban is segített néhány európai uniós tagállamnak, például védőfelszereléseket szállított Szlovéniába, Olaszországba vagy Spanyolországba. A miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány mérlegeli néhány korlátozás enyhítését. A kabinet csütörtöktől kezdve engedélyezheti például a papírboltok, vagy a munkaruhákat, gyermektextilt, lábbelit, építőipari kellékeket árusító üzletek megnyitását.

Nyitókép: MTI/AP/TASR/Michal Svítok
infostart, Hirmagazin.eu
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version