Home Főhírek Belföldi hírek A kormánypártok szerint a Soros-terv veszélyei nem múltak el

A kormánypártok szerint a Soros-terv veszélyei nem múltak el

Soros György (MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakció szóvivője a kormánypártok nevében pénteken Budapesten kifejtette: a Soros-szervezetek az elmúlt időszakban többször is lebuktak, hogy támogatják, aktívan segítik a migrációt, nem egyszer tisztességtelen, akár törvénytelen eszközökkel.

24.hu

A Nyílt Társadalom Alapítvány a napokban New Yorkban lobbizik, ahol jelenleg is zajlik az ENSZ migrációs csomagjáról szóló vita – mondta Nacsa Lőrinc.

Hozzátette: Soros György emberei ott vannak mindenhol, az ENSZ különböző intézményeiben, az Európai Parlamentben, a brüsszeli bizottságban is. Ezeken a helyeken folyamatosan javaslatokkal segítik az illegális migráció legalizálását.

Kitért arra is, hogy nemrégiben egy hangfelvételből az is kiderült, hogy Magyarországon is, a magyarországi bevándorlás-politikát is minden eszközzel meg szeretnék változtatni.

Közölte: a hazánkban működő német cégeken keresztül akarták zsarolni a magyar kormányt, veszélyeztetve ezzel több tízezer honfitársunk munkahelyét, megélhetését.

Megjegyezte: Magyarországon legalább kétezer “Soros-katona” dolgozik, ezt a Soros-alap pénzügyi vezetőjétől tudni lehet. Olyan bevándorlást támogató szervezetek dolgoznak itt, mint a TASZ, az Amnesty International, a Helsinki Bizottság, a Migration Aid vagy a Transparency International, ezek a maguk módján mind segítik a migrációt.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott: azt látják, hogy a Soros-hálózat nem adja fel, a Soros-terv végrehajtását meg akarják valósítani, Európa keresztény kultúráját el akarják törölni, politikai, pénzügyi érdekekből teljes népességcserét akarnak végrehajtani.

 A Soros-hálózat megfékezése miatt úgy gondolják, hogy szükség van ezen szervezetek pénzügyi átláthatóságára és a bevándorlási különadó bevezetésére – tette hozzá a kormánypárti képviselő, jelezve: a jövő heti szavazáson az Országgyűlésben a Fidesz és a KDNP is támogatja majd a kormány erről szóló javaslatát.

Forrás: MTI

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version