Home Életmód Egészség - betegség A járványügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy szigorítsanak az országok – videó

A járványügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy szigorítsanak az országok – videó

Európában továbbra is a sűrűn lakott nagyvárosokban terjed a leggyorsabban a koronavírus.

Éppen ezért többnyire ezeken a helyeken vezetnek be újabb és újabb szigorításokat: Berlinben, Párizsban, Brüsszelben, de még lehetne sorolni.

Az országok vezetői kizárják, hogy ugyanolyan kijárási korlátozásokat vezessenek be, mint tavasszal.

Viszont a járványügyi szakértők több helyen ezt követelik: Ukrajnában például azért, mert katasztrofális az orvoshiány

– hangzott el az M1 Híradójában.

A francia fővárosban és környékén kedd óta maximális szigorítás lépett életbe, a vendéglátóegységek nem nyithatnak ki. Emmanuel Macron elnök további szigorításokat is kilátásba helyezett, ugyanakkor egy tv-interjúban kizárta, hogy újból kijárási korlátozásokat vezessenek be.

A járványgörbe emelkedése miatt Belgiumban is szigorítottak. Csütörtöktől a brüsszeli régióban egy hónapra bezáratták a bárokat, kávéházakat és a rendezvényközpontokat. Az éttermek ugyanakkor nyitva tarthatnak, de legfeljebb négy ember ülhet egy asztalnál.

Olaszországban ismét kötelező a szabadtéri maszkhasználat,

az egészségügyi veszélyhelyzetet január 31-ig meghosszabbították. Giuseppe Conte kormányfő és egészségügyi minisztere, Roberto Speranza komolynak nevezte a jelenlegi helyzetet, az utóbbi egy hét alatt ugyanis 42 százalékkal ugrott meg a fertőzöttek száma. A kormány azon dolgozik, hogy ne kelljen újból lezárni az országot.

(Fotó: EPA)

Ugyanarra a nemzeti egységre van szükségünk, ami átsegített minket a járvány első hullámán. Amikor azt mondjuk, hogy hordjanak maszkot kültéren is, elsősorban a polgárok felelősségtudatára apellálunk. Az első hullám legyőzésének sem a közbiztonsági szervek voltak a letéteményesei. Amikor előírtuk a karantént, nem tudtunk minden ember mellé rendőrt állítani” – mondta Roberto Speranza.

Németország egyelőre sikerrel kezeli a a járvány második hullámát, de az ország egészségügyi vezetése szerint lehet, hogy komolyabb korlátozásokra lesz szükség, ha tovább romlik a helyzet.

(Fotó: EPA)

Ukrajnában, ahol az egészségügyi ellátás jócskán elmarad a nyugat-európaitól, rohamosan terjed a járvány. Egy hónap alatt megduplázódott a betegek száma.

A kórházak túlzsúfoltak, kevés az orvos és az ápoló.

A súlyos betegek között egyre több a fiatal, a legtöbben a harmincas éveikben járnak. Számos parlamenti képviselő és vezető tisztviselő is megbetegedett, köztük Petro Porosenko volt elnök, akit súlyos légzési nehézségekkel szállítottak a kórházba.

M1, Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version