8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírek81 éves Kovács P. József, a Magyar Televízió legendás bemondója.. Isten éltesse!...

81 éves Kovács P. József, a Magyar Televízió legendás bemondója.. Isten éltesse! – videó

Kovács P. József számára fájdalmas volt, hogy a kétezres évek elején véget ért a szakmai pályafutása, de mivel több lábon állt, nem tört össze.

Kovács P. József a Magyar Televízió egyik legnépszerűbb férfi bemondója volt. 1961-ben kezdett el dolgozni a televízióban.

Kétezer jelentkező közül került be azon húsz közé, akik a beszédtechnika mellett azt is megtanulták, hogyan üljenek, viselkedjenek, milyen legyen az arcmimikájuk, hogyan maradjanak fegyelmezettek.

Kovács P. József 2022-ben

Azt mondták, húszévesen még nem hiteles, de 24-25 esztendős kora után már szerepelhetett fiatal hírolvasóként, és 30 évig olvasott híreket a Híradóban. Jól blattolt, vagyis előzetes olvasás nélkül tudta hiba nélkül, értelmezve elolvasni a szöveget, amit kapott. 2001-ben a Magyar Televízió életműdíjával tüntették ki, ugyanebben az évben önként távozott a köztévétől.

Kovács P. József a Magyar Televízió a stúdióban 1980 májusában.

Kovács P. József a Magyar Televízió a stúdióban 1980 májusában.

Fotó: MTI/Hámor Szabolcs

– 60 évesen fájdalmas volt, hogy véget ért egy szakmai pályafutás, de tudomásul is kellett vennem, hogy ez a szakma (a bemondó – a szerk.) megszűnt, megváltozott a televízió. Több lábon álltam, nem törtem össze, nem lettem céltalan, mentem tovább, csak más úton – mesélte márciusban Radnai Péter Az első influenszerek című sorozatának második évadában. (A beszélgetések rövidített verziói és legjobb pillanatai a Spektrum YouTube-csatornáján is elérhetőek.)

40 év után távozott a Magyar Televíziótól, ezt követően feleségével a vendéglátóiparban ért el sikereket. Mariettával 50 éven át élt boldogan, 2020 karácsonyán tudatta az asszony Facebook-oldalán, hogy elhunyt a társa, élete fele. Vigaszt két gyermeke és négy unokája nyújt Kovács P. Józsefnek.

Lánya Erasmus ösztöndíjjal Padovában tanult olasz-angol szakon, operákat és novellákat fordít, az éttermük oszlopos tagja volt. Fia hat évig élt az USA-ban, Los Angelesben diplomázott. Kovács Kristóf neve ismert televíziós körökben, különböző show-műsorok, így az Esti Showder, az Activity Show, a Szulák Andrea Show vagy a Showder Klub producere volt. 2008-ban a közkedvelt budai étterem, a Déryné bisztró tulajdonosa lett.

– Szeretettel és tisztelettel nézem, mit produkál – mondta fiáról a legendás tévés, aki ma már csak természetfilmeket néz.

kovacs-p-jozsef-2022

Fotó: AMC/Első influenszerek

Életének négy alappilléreként a családdal töltött szabadidőt, a televíziózást, a versmondás és a vendéglátást nevezte meg. A versek szeretetét az unokáinak is átadta, a nyolcadik osztályos lányunokája tanárnője meghatódott, amikor tanítványa Ady Endre Karácsony című versét szavalta.

– A televízió népszerűséget adott. Ma már celebeknek hívják a kamerák előtt állókat, akkor mi csak népszerű emberek voltunk, de hogy ki ezt hogyan használja föl, rettenetesen fontos. Én a televízióban szerzett népszerűségemet a versmondói pályámon tudtam felhasználni.

Kovács P. József videó

femina

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work