Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó 40 kilométeren át menekült a zsaruk elől az ámokfutó: 100 kilométeres óránkénti...

40 kilométeren át menekült a zsaruk elől az ámokfutó: 100 kilométeres óránkénti sebességgel száguldozott Kecskeméten, ez vár most rá

A 24 éves férfi december 4-én ittasan, érvényes járművezetői engedély nélkül, 100 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott Kecskemét belvárosában / Fotó: Northfoto

Letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki ellen az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt folytat nyomozást.

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn azt közölte: a 24 éves férfi december 4-én ittasan, érvényes járművezetői engedély nélkül, 100 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott Kecskemét belvárosában, ahol a városi rendőrkapitányságon – ittas járművezetés miatt folyamatban lévő büntetőügyében – kellett volna gyanúsítottként megjelennie.

Miután a rendőrök a sebességtúllépést észlelték, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva követni kezdték, az elkövető azonban menekülni kezdett. Lajosmizse irányába haladt az 5-ös számú úton, ahol a rendőrök az úttest jobb oldalán egy leállított nyerges vontatóval, míg a bal oldalon egy megkülönböztető jelzéssel felszerelt szolgálati járművel próbáltak meg elvágni az útját.

Amikor a rendőrök észlelték, hogy az elkövető a forgalmi akadály ellenére nem lassít, a rendőrautóval lehúzódtak az útról, hogy elkerüljék az ütközést, de a férfi így is nekiütközött a jármű bal hátuljának, majd nagy sebességgel továbbhaladt.

A férfi Lajosmizse belterületén több virágágyást elsodort, hirtelen szembe fordult a forgalommal, megpördült és nekicsúszott egy rendőrautó első lökhárítójának, de ezúttal is továbbment. Az üldözés során a férfi több alkalommal megelőzte az őt megállítani próbáló rendőrautót, és megpróbálta az úttestről leszorítani.

Lajosmizsét elhagyva a férfi ráhajtott a Kerekegyháza felé vezető útra, végül azonban autójának jobb első kereke kitört, és az úttestről lesodródva egy fának ütközött.

Az elkövető a kesztyűtartóba nyúlt, majd kiszállt, kezeit a zsebében tartotta, a rendőri felszólítás ellenére sem adta meg magát, még a felfelé irányuló három figyelmeztető lövést követően is menekülni próbált. Végül a rendőrök elfogták.

A gyanúsított büntetett előéletű, 2018 januárja óta kilenc alkalommal követett el gépjárművezetéshez köthető szabálysértést, jelenleg engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt 12 hónap időtartamú, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll.

Ezen kívül több büntetőeljárás is folyamatban van ellene lopás és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt – áll a közleményben.

blikk

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version