Home Főhírek Külföld 30 fős muszlim banda támadt rá két német fiatalra

30 fős muszlim banda támadt rá két német fiatalra

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Az eset Berlinben történt, egy hétköznapi helyen, anális okok miatt.

Nyugodtan üldögélt egy fiatal pár a berlini Hardenberg téren lévő gyorsétteremben. A mellettük lévő asztaloknál egy körülbelül 30 fős arabul beszélő csapat tanyázott. Kiszúrták a 18 éves német lányt és illetlen szavakkal kezdték el hergelni. Hogy a lány mennyire értette a rá vonatkozó célzásokat, nem tudni, mindenesetre visszaszólt nekik, és ebből vita kerekedett, majd a muszlim horda rájuk támadt. Székekkel és üvegekkel kezdték el ütni a párt.

A németek akkor még el tudtak menekülni előlük a Wittenberg tér irányába, de üldözni kezdték őket.

Több tanú is látta, hogy egy utcai bárból felkapott székekkel és a magukkal hozott üvegekkel ismét rájuk támadtak. A lányt leütötték és elterült a földön.

A 23 éves barátjának sikerült őt elvonszolnia egy ház udvarába, ahonnan riasztotta a rendőrséget.

A helyszíni nyomozás során előállítottak két 23 és egy 17 éves bevándorlót, akiket a lány azonosítani tudott.Az adataikat felvették, majd el is engedték őket. Egyszer majd felelniük kell a tetteikért. Végül is, nem történt gyilkosság…

Forrás: Bild

Exit mobile version