Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség 22 évesen vesztették életüket a magyar sziámi ikrek: kegyetlenül kihasználták, vásárban mutogatták...

22 évesen vesztették életüket a magyar sziámi ikrek: kegyetlenül kihasználták, vásárban mutogatták őket

40898457 3120915 ceef5f09ccd254e244e29e7054cfab7e wm

Az ikerlányok, Gófitz Ilona és testvére, Judit 1701. október 21-én születtek meg Ószőnyben, amely község mára már Komárom városába olvadt, és a Duna jobb partján, Magyarországon helyezkedik el.

Csúzi Cseh János, református lelkész nélkül feltehetően soha nem ismertük volna meg nevüket. A férfi orvosként dolgozott, és amint megpillantotta a testvérpárt, azonnal észrevette bennük a pénzkereseti lehetőséget.

A híres ószőnyi ikrek

Gófitz Ilona és Gófitz Judit egypetéjű ikrekként jöttek a világra. Állítólag édesanyjuk a szülésnél csak Ilonát tudta a köldökéig kitolni, másik gyermeke farfekvéssel feküdt. Kiderült, hogy kismedencecsontjuknál, azon belül is a keresztcsontjuknál összenőttek a lányok. Három órát vajúdott édesanyjuk, mire a kisebbik testvér, Judit is megszületett.

17734744 10f9bf89f7cd7c8bb76f10bfcac91494 wm

Nem sokat lehet tudni arról, pontosan hogyan élhettek 5-6 éves korukig, de az bizonyos, hogy egy szegénysorú családban nevelkedtek. Édesapjuk, Gófitz János a Zichy grófok jobbágyaként élt. Tóth Béla Magyar ritkaságok című könyvében számolt be a két leányról. Az irat szerint Ilona sokkal életerősebb és szemrevalóbb volt húgánál, aki hatéves korában bal oldalára le is bénult. Ugyan sikerült felépülnie a súlyos állapotból, komoly következményei lettek: innentől kezdve nem tudott már választékosan beszélni, gyorsan gyalogolni, és a memóriája is romlott. Ilonán mindebből semmi nem látszódott, sőt, amikor húga betegeskedett – kivéve, ha valamilyen fertőző betegséget kapott el – ő makkegészséges maradt.

Kihasználták az ikreket

1907-ben látogatott el Győrből a többgyermekes családhoz Csúzi Cseh János, aki bérbe vette az ikreket egy nagyszabású, európai körutazásra. A gyerekeket három éven keresztül hurcolta magával országról országra, Magyarországtól kezdve Olaszországon át egészen Oroszországig több helyen is megfordultak. Amikor megérkeztek, a helyi piacokon, vásárokon mint bazári látványosságokat mutogatta a megszeppent lányokat, akikért minden egyes alkalommal szép summát össze tudott szedni.

A sziámi ikreknek nagyon kényelmetlen lehetett ez az állandó utazgatás, és a sok figyelő tekintet az „előadások” közben, de ezzel mit sem törődött a lelkész. Sőt, nem volt rest megosztani az érdeklődőkkel, hogy közös végbéllel rendelkezik Ilona és Judit. Nehezítette helyzetüket, hogy egyszerre nem tudtak aludni sem, és a vizelési inger is külön-külön érte őket.

Még rézmetszetet is készíttetett róluk, amit egy húszoldalas tanulmányban ki is adott – természetesen ezt is meg lehetett vásárolni tőle. Olyan nagy híre lett a különös, egyébként korabeli beszámolók alapján nagyon jámbor, szép lányoknak, hogy országszerte napilapokban szerepeltek, és több orvosi elemzés is készült róluk.

A megmenekülés

Sorsuk azután fordult jobbra, miután Keresztély Ágost szász herceg pénzért kiváltotta, és a pozsonyi Orsolya-apácák zárdájába helyeztette őket. Itt éltek feltehetően békességben, megtanították őket írni, olvasni, hímezni és csipkét verni. Végül 1723-ban Judit súlyos görcsökkel ágynak esett, és ezt követően két hétig mély álomba zuhant.

Ilona sokáig nem mutatott semmi tünetet, majd súlyosan belázasodott. Pár nap elteltével közel egyszerre távoztak az élők világából, az öntudatlan Judit három perccel később követte nővérét túlvilágra. Holttestüket állítólag a pozsonyi sírboltban őrzik, hogy a kíváncsi szakemberek ne tudják megbolygatni maradványaikat.

Számos orvosi feljegyzés készült róluk, köztük a Disputatio medica de monstro Hungarico, melyben Judith és Helen, a magyar ikerpárként hivatkoznak rájuk, és még a Csúzi Cseh János által készíttetett rézmetszetet is tartalmazza a tanulmány. Először az Országos Széchényi Könyvtárban őrizték a művet, majd egy másolat belőle 1990-ben a Debreceni Református Kollégiumhoz került. Szerencsére ma már sokkal jobb kilátásaik vannak a sziámi ikreknek, az orvosok próbálnak ténylegesen segíteni nekik.

femina

Hirmagazin.eu

Exit mobile version