Home Főhírek Külföld 1958-ban Mao Ce-tung úgy döntött, hogy kivégzi az összes verebet. Több millió...

1958-ban Mao Ce-tung úgy döntött, hogy kivégzi az összes verebet. Több millió ember halt meg emiatt..

A történelem során az ember több felelőtlen döntéssel avatkozott be a természet rendjébe, ezáltal hozzájárulva az ökológiai katasztrófák kialakulásához.

Ilyen eset volt az, mikor Mao Ce-tung 1958-ban elrendelte az összes veréb kiirtását!

Mao Ce-tung (1893.december 26. – 1976.szeptember 9.) az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező kínai forradalmár, a Kínai Kommunista Párt vezetője volt.

Uralkodása alatt több tízmillió ember vesztette életét.

1958-ban azt is elrendelte a Kínai Köztársaság vezetője, hogy az összes verebet ki kell végezni, mivel túl sok gabonát esznek. Úgy gondolta, hogy a verebek akadályozzák az állami gazdaság fejlődését.

Valójában a verebek kiirtása okozta a katasztrófát

Az 1958 utáni három évben 45 millió ember halt éhen a természeti katasztrófák és az állami terror következtében. Amikor a kommunisták átvették az uralmat Kínában borzasztó egészségügyi állapotok uralkodtak, mindenütt pusztított a TBC, a kolera, a malária, a himlő.

Mao Ce-tung kampányokat indított a kedvezőbb életmód támogatása érdekében, 300 millió ember kapott védőoltást, és nagy beruházásokat fektetett az ivóvízbe és az egészségügybe. Majd nem sokkal később meghirdette “A négy kártevő elleni hadjáratot”, amely keretén belül ki kellett irtani minden szúnyogot, patkányt, legyet és verebet.

A verebek kiirtásához az emberek segítségét kérte, hiszen nem kis feladat volt teljesíteni az elvárást. Egy bizonyos zajkeltő eszköz segítségével nem szabadott hagyni, hogy a verebek leszálljanak pihenni, így gyakorlatilag a fáradtságba és az állandó szárnycsapkodásba haltak bele.

opera pillanatfelvétel 2022 05 28 143645 www.bmbah.hu

A becslések szerint kb. 600 millió verébből 100 milliót sikerült elpusztítani. Ez pedig egy igazi katasztrófát vont maga után, hiszen a következő években a növényeket érintő kártevők száma jelentősen megnövekedett.

Nagyon sok növényi kultúra pusztulását okozta az, hogy a kártevő rovarokat és bogarakat nem volt ami megegye.

Egyes területeken a gabonatermesztés jelentősen visszaesett, és az éhínség következtében megközelítőleg 78 millió ember halt meg.

A tragédia következtében sajnos még a kannibalizmus sem állt távol az emberektől. Éppen ezért Mao Ce-tung úgy döntött, hogy le kell állítani a verebek elleni hadjáratot. Harcolni akart a természet ellen, de a természet végül ellene fordult!

twice

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version